Melyik az a pont, amikor már elengedted Őt?
Egyáltalán van ilyen?
Számomra a most van.
Szkanderezik a szívem az eszemmel.
Még a bölcs belátás se kanyarodott be az utcámba.
Rád gondolok!
Hol lehetsz?
Mit csinálsz?
Gondolsz-e Rám?
Rám, akinél néha megtértél... abba a puha forróságba, amire
szükséged volt.
Mindig csak néztem utánad.
Minden apró találkozás, egyre több darabot harapott ki
belőlem.
Minden ígéret hullám mögött már tajtékozott a kétség.
Álom maradsz?
Egy szikkadt vágy, aminek már íze sincs?
Hogyan engedhetnélek el?
Bemennék a patikába egy vény nélküli közöny bogyóra. S ahogy
a patikus, úgy én is csak nevetnék a kérésemen.
Elfáradtam.
Szétszóródott a kép...
Menni kellene... tovább... messze… el.
Ez most már az én harcom.
Apró csaták sorozata...
Tudod:
Elme kontra lélek.
A sok miért és a még több miért nem.
Megállok... még fürödnöm kell ebben a bizonytalan mocsárban.
De ha kijutok "Belőled", csak egyet kérek még:
Az utam, az Én Utam,
Ne fogyjon el!!!
